”Nagyon szépen köszönjük, hogy velünk voltál és átadtad nekünk ezt a nagyon hasznos technikát, megosztottad velünk tapasztalataidat. Sok új dolgot tanultunk Tőled, és sok hétköznapi történésre ezután másképp tekintünk – gondolok itt azokra a példákra, melyeken keresztül szemléltetted, hogyan szerziaz egyén élete során a lelki sérüléseket. Egy kis odafigyeléssel, ha nem is sikerül teljesen elkerülni, biztos csökkenteni tudjuk a másoknak okozott sérelmeket, melyeket akaratlanul is elkövetünk. Külön kiemelném, hogy nagy meglepetésemre párom mennyire nyitott e technika és mindaz iránt, ami a képzésen elhangzott. Az előadásod hiteles és érdekfeszítő volt, a masszázs pedig nagy hatással volt rá. Biztosan folytatni fogjuk Köszönjük! A jövőben pedig, ahogy már említettem, szívesen látunk újra és vállaljuk a házigazda szerepét, ha helyszínre volna szükséged környékbelieknek, illetve jelentkezem, ha lesz pár érdeklődő. Köszi a csatolt zenéket is Egy kérdésem/kérésem még lenne. Nincs esetleg hangfelvételed a meditációs szöveggel? Vagy volna rá lehetőség, hogy készíts egyet, amikor legközelebb valakinél alkalmazod? Annyira jó volt hallgatni a Te előadásodban, nagy segítség lenne, de persze csak ha nem túl nagy kérés.”